2006-10-17

Addig is Brave New Web!

Sziasztok!


A múlt órán szóbajött „worldbrain” témából kiindulva úgy gondoltuk, elindítunk itt a blogon egy kis szabadfogású agyalást az alábbi címmel:


Szép új világ(háló) – Brave New Web, azaz BNW


Ebben a célkitűzés, hogy a világban jelenlévő, felvetett, megkezdett stb. tervek és elképzelések alapján ki-ki létrehozzon egy forgatókönyvet arról, hogy szerinte milyen lesz vagy lehet a web úgy 20-30 év múlva (azaz, aminek létrehozásában ti is részt fogtok venni, és amely a közeljövőben körülvesz majd titeket). Az elképzelés lehet pozitív vagy negatív, utópia és disztópia egyaránt, sőt a többiek ötletére, párhuzamos hálózatára reagáló, abból, arra, vagy az ellenében építkező is (pl. amolyan cyberpunk módra totális ellenőrzés vízió vs. infopartizán taktikák), reális vagy irreális, félt vagy kívánt, komoly vagy vicces alternatíva – ami fontos, hogy az elképzelést támasszátok alá valamilyen valós tervezett vagy megvalósítás alatt álló tervről, elképzelésről szóló szöveggel, hírrel.


Indításként néhány lehetséges kiindulópont és szöveg:

ALAPKÖVEK

Kreatív rajok

http://index.hu/tech/tudomany/cyberkoll/

Intelligens programok nyomoznak a neten

http://index.hu/tech/szoftver/ornlagens/

Olvasni és következtetni tanul a gép

http://index.hu/tech/szoftver/darpa0211/

Együttműködő hálózatok

http://index.hu/tech/net/grid615


BIZNISZ

Brókergépek

http://index.hu/tech/tudomany/brkrgep0722/

Online kereskedelem ágensekkel

http://index.hu/tech/net/onlineagens/


WORLDBRAIN – BRAINWORLD

Sikeres számítógép-emberi agy kísérlet

http://www.sg.hu/cikkek/45897/sikeres_szamitogep_emberi_agy_kiserlet

Működik a gondolattal irányított robotkar

http://index.hu/tech/tudomany/robo0221/


MILITARY

Behálózott csataterek

http://index.hu/tech/szoftver/hadvis/

Rovarok és következő generációs fegyverek

http://index.hu/tech/hardver/nextgen/

Hogyan élhető túl a gépek lázadása?

http://index.hu/tech/hardver/termi3935/?main&rnd=712

Hajrá :))

Vaskó Péter

Nincsenek megjegyzések: